Ugrás a fő tartalomra

4/B - 1968 -1972. Toldi, Nagykőrös

1968. szeptember 1. napján kezdte meg tanulmányait a később 1972-ben végzett 4/B osztály, az akkori nevén Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskolában, Nagykőrösön. 

A Hősök tere sarkán kezdtünk. 

Iskolánk 1968-ban

De rengeteg helyen voltunk: a testnevelés órákat jó időben a Kinizsi sporttelepen, (oda kiérni a 10 perces szünet alatt, és még átöltözni, hogy utána jöjjenek a gyilkos 400 méteres körök...) telente meg az akkori Arany János Általános Iskola Mentovich utcai épületében teljesítettük. Hetente egy nap gépműhelyi gyakorlatokra az Encsi utcába jártunk. A fiúkollégium az akkori már/még torony nélküli régi Postapalotában volt, a lányok az Arany János utcában laktak. És voltak még externátusok is, többek között az Eötvös utca sarkán, a piac mellett.

1970-től már az akkor megépült, mostani iskolaépületben tanultunk, és 1971-ben a kollágium és az externátus is a Ceglédi útra költözött, mi már innen ballagtunk, itt érettségiztünk.

Ballagásunk, a Cifrakertben


                  Osztálynévsor, 1972-ben

            Ágoston Mária (Takács Mihályné)
            Ballai Ottó
            Barkó Balázs (†)
            Bartha Ilona (Kissné Bartha Ilona)
            Béry-Valentini András
            Boros Tamás
            Bujdosó Ilona (Ember Istvánné)
            Dávidházi Julianna (Szoleczky Jánosné)
            Demeter Tibor
            Gúthy László
            Háry Miklós
            Karácsonyi Ágota (Schiszler Antal Pálné)
            Kardos Mihály
            Kepics Valéria (Samu Béláné)
            Kiss Ágnes (†)
            Kiss Magdolna (Pessek Péterné)
            Koszecz Éva (Enzsel Józsefné)
            Ladányi Judit
            Láng Péter  (†)
            Lauter Mária (Fajth Mihályné)
            Lukács Margit Demeter Tiborné
            Molnár Sándor
            Pócsi Ibolya (Koch Péterné)
            Rácz Tamás  (†)
            Réz Erzsébet (Czövek Gyuláné)
            Roszik János  (†)
            Sólyom Margit (Tóth Lászlóné)
            Takács Mihály
            Vincze Ágnes (Roszik Jánosné)

Annak idején, 1968-ban jóval többen kezdtünk, és később is csatlakoztak osztálytársak hozzánk.
Antal Attila az 1. osztályt járta velünk, ugyanígy. Kovács Ferenc is. Lőrincz Ilona a 2. osztályban került máshová. Berényi József Budapestről érkezett, és oda is tért vissza. Elekes Magdolna inkább gimnáziumi tanulmányokat folytatott később, Kalmár Katalin is velünk kezdett, de már az első félévben máshová távozott.
Sajnos, halottaink is vannak.

Farkas József (akit annak idején Cucunak is neveztünk) a Ceglédről átjáró hármasfogat tagja volt, Takács Mihály (Báró) és Rácz Tamás (Citrom) társaságában. Katonatiszt édesapja 1970-ben hirtelen elhunyt, halála után Nagykanizsára költöztek édesanyjával. Tanulmányait Kaposváron folytatta a Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakközépiskolába, ahol 1972-ben érettségizett. További tanulmányokat folytatott, élelmiszeranalítikai technikus végzettséget is szerzett, Később vezető beosztásba került. 1990 október 20-án,  36 évesen szívinfarktusban hunyt el.

Kiss Ágnes már az első találkozónkra sem tudott eljönni, tragikus hirtelenséggel vetett véget életének. 

Láng Péter szívinfarktusban halt meg. 

Őt Barkó Balázs követte.

A következő évben Roszik János távozott az élők sorából.


Utána pedig Rácz Tamás sem tud már jönni, elhunyt.

















Emléküket itt is őrizzük!

Ülésrendünk ez volt 1972-ben:

A szöveg alsó sorában szereplők ültek a táblánál...

Egészen komoly irodalmi alkotásokat is megjelentetett az osztályújságunk, a Diárium.
Íme, Koszecz Éva verse, 1968-ból.

Ez a webhely tehát az osztályra vonatkozó, akkor (és tán ma is) fontosnak tűnő dolgokat őrzi.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az 53. évben is kerülhet elő új kép az osztályról!

 Az érettségink utáni 53. évben, Demeter Tibor azzal hívott fel, nézzek már rá a az egyik Facebook-oldalra, mert az azon megjelentetett egyik képen bizony Takács Mihály van. (A fotóért köszönet  Kovács Dénesnek!) És tényleg: a laboratóriumi gyakorlatok tantárgy keretében az iskola 3. emeletén berendezett laborban Takács Mihály Kiss Ágnessel titrál valamit.  A képet azonnal lementettem és ide is felteszem. Kordokumentum. Készítésnek ideje az ablakból ítélve az 1970-71-es tanév, ez már az új épület. (A régi, a bírósági épületben a padlástérben volt a labor, és egészen más fényviszonyok voltak.) Na, hát ezért is érdemes gyakran idelátogatni, akadnak azért új hírek, mégha régik is...

Elhunyt Szűcs István osztályfőnökünk

1943 januárjában született,1968-től tanított bennünket, egész életében a Toldiban tanított, és Vágó Edit távozása után 1970-től 1972-ig osztályfőnökünk volt Szűcs István. Laboratóriumi gyakorlatokat, benne kémiát, s ezzel párhuzamosan fizikát tanított nekünk.  észjárása nem volt mondható átlagosnak, de azonnal tegyük hozzá, a miénk sem volt az. 2025. július 10-én hunyt el, Cegléden, miután előtte két héttel egy létrán állva kapott sztrókot. A temetésén sokan voltak. Osztályunkból is sokan elkísértük utolsó útjára.  A képen balról jobbra: Kanyó Teréz, Vrabecz Pál (alattunk járt 2 osztállyal) Demeter Tibor, Demeter Tiborné Lukács Margit, Lauter Mária, hátul Takácsné Ágoston Mária, előtte, csak a feje látszik, laboros tanárunk, Kovácsné Barta Mária, Gúthy László, Karácsonyi Ágota Takács Mihály és Ballai Ottó

Megtartottuk az 52 éves találkozót, 2024-ben

Október 12-én, a nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskolában (1972-es neve...) megtartottuk az 52 éves találkozót. Ezen részt vett három egykori tanárunk: - Szűcs István osztályfőnök - Boros Lajos , gépész oktató - dr. Sárközi István , magyar és történelem tanárunk. Az osztályból 14-en jöttek el, sajnos, többeket betegség és más, halaszthatatlan elfoglaltság akadályozott a részvételben. A képtár folyamatosan bővülni fog, érdemes visszatérni! Az 52 éves éves (2024-es) találkozónk képei A következő találkozót 2 esztendő múlva, ugyancsak ugyanitt, tehát 2026. október 10-én, szombaton tartjuk.